Kárpát Vasút Kft,

Kultikus mozdony közlekedik a kikötő és a vasmű között

Sok vasútrajongó van az országban, így Dunaújvárosban is. Nekik biztos feltűnt, hogy egy ideje egy kultikus mozdony közlekedik a Duna-parti kikötő és a vasmű között, ez pedig nem más, mint egy svéd mozdony, a NOHAB.

NOHAB-ot szovjet engedély nélkül vásárolta a MÁV

 

A Dunaújvárosban dolgozó NOHAB 2016-ban került az országba

Ennek a járműnek tényleg kultusza van, gyönyörű a hangja, a mozdonyok Rolls Royce-a – mondta Szentesi Csaba, a Kárpát Vasút Kft. ügyvezetője.
Másik beszélgetőpartnerünk Bükki Miklós, az ISD Dunaferr Zrt. szállítómű gyárvezető-helyettese.
– Nekem régi kapcsolatom van a NOHAB-bal, hiszen dízelmozdony-szerelő tanulóként 1975 és 1978 között részt vettem ezek javításában. A mozdonyokat egészen 2000-ig gyártották, de alkatrészeket a mai napig készítenek – tudtuk meg Bükki Miklóstól.
– A miénket 1965-ben gyártották, abban az évben május 15-én volt futópróbán, Magyarországra 2016-ban került. Dunaújvárosban az idén március elsején kezdett árut szállítani a vasmű és a kikötő között – mondta Szentesi Csaba, aki abba is beavatott minket, mitől olyan különleges a NOHAB.
– Ez egy univerzális mozdony, a tehervonatok, gyorsvonatok és személyvonatok szállítására is alkalmas, elsők között volt, amelyik fűteni is tudta a vagonokat. A szakemberek csodájára járnak ennek a mozdonynak, nekünk természetesen a szívünk csücske – mondta Szentesi Csaba.
– Sajnos már csak két hétig lesz nálunk a NOHAB, mert erősebb mozdonyra van szükségünk. Magyarország leghosszabb iparvasútja a miénk, kilencven kilométeres – tudtunk meg beszélgetésünk végén egy fontos információt Bükki Miklóstól, aki a VAPE, a Vasúti Pályahasználók Egyesületének az elnökhelyettese.
A NOHAB a MÁV M61 fővonali dízel-villamos mozdonysorozata. Beceneve „NOHAB”, a svéd gyártó, a NOHAB nevéből. A típus menetrend szerinti forgalomban 2000. december 21-én közlekedett utoljára Magyarországon. A húsz mozdonyból jelenleg hat üzemképes. A Dunaújvárosban szolgálatot teljesítő mozdony az M61-022-es, mert ezt nem Magyarországra gyártották, tehát nincs benne a legendás húszban.

Szentesi Csaba (b) és Bükki László: Fotók: Agárdy Csaba

A MÁV összesen húszat vásárolt
A mozdonyból a MÁV összesen 20 darabot vásárolt. Annak ellenére, hogy a NOHAB gyár készen állt volna további járművek gyártására és leszállítására, a politikai körülmények nem tették lehetővé a beszerzésüket. A szovjet vezetés ugyanis rossz szemmel nézte, hogy egy semleges ország elragadja tőlük egy szövetségesük piacát, ezért a magyar államnak 25 mozdony árát kellett kifizetnie, pedig csak 20 mozdonyt kapott. A MÁV ezt követően a szovjet gyártmányú MÁV M62 sorozatszámú „Szergej” vásárlása mellett kényszerült dönteni.

Forrás: https://www.duol.hu/vezeto-hirek/kultikus-mozdony-kozlekedik-a-kikoto-es-a-vasmu-kozott-2742487/

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük